Erdélyi
Magyar Néptáncgála
Hivatásos Néptáncegyüttesek
Találkozója
Marosvásárhelyi Kultúrpalota
„A
magyar tánc (…) olyan gazdag
különféleségekkel
bír, hogy az, valamint minden kigondolható szép
mozdulatokat és erokifejleteket, vagy
minden szép érzéseket
egyaránt magába foglal.”
Berzsenyi Dániel
Összegyulnek szépen Erdély
néptánc kultúrájának
hivatásos értékhordozói,
a magyar néptáncegyüttesek és
elénk tárják színes
világát megannyi vidéknek,
saját maguk nyelvén: a táncon-zenén
keresztül megszólaltatva oket.
Ami ezáltal történni fog, az nem csupán
tükrözése ezen értékeknek, hanem
kreatív egymásracsodálkozás és
tapasztalatcsere is egyben.
Magyar táncolt anyanyelvünk széles palettája fog így
szemünk elé tárulni, melynek színvonala világméretben
is az elsok között van.
Bízhatunk abban, hogy az esemény örömet szerez a közönségnek és
a fellépo együtteseknek egyaránt valamint, hogy ez a találkozó nem
az utolsó lesz.
András Mihály, a Romániai
Magyar Táncszövetség elnöke
Köszönto beszédet mond:
Dr. Kelemen Attila – díszvendég
A Néptáncgála musorvezetoje:
Bodi Ildikó
|
 |
A Bihar Megyei Tanács valamint az RMDSZ következetes
kultúrpolitikájának köszönhetoen,
2002 februárjában megalakult a NAGYVÁRADI ÁLLAMI
FILHARMÓNIA MAGYAR NÉPTÁNCEGYÜTTESE.
Célja nem is lehet más, mint az egyetemes
magyar néptánc-kultúra orzése, ápolása és
továbbadása, de ezen belül is
fontosnak tartják a régi értelemben
vett falu értékrendjének visszamentését
a korán polgárosodott Partium ezen
régiójába.2003 novemberében
a Nagyváradi Állami Színház
Szigligeti Társulatával közösen egy egész estét
betölto, A só útja címu kétrészes táncjátékkal
léptek közönségük elé, mely 12 bérletes
eloadást ért meg Nagyváradon és több fellépésük
volt Bihar megye kisvárosaiban, de sikerrel játszották a
Kolozsvári Magyar Operában is.
Musoron:
Inaktelki, Ördöngosfüzesi és
Szatmári táncok Ecsedrol
Koreográfus: Mátéfi Csaba,
László Csaba és Babinecz Sándor
Tánckarvezeto: Brugós Sándor
Énekelnek: Papp Zsuzsanna és Szerefi Ilona
Az
UDVARHELY NÉPTÁNCMUHELY önkormányzati
kezdeményezésre jött létre
1998 oszén, a székely anyavárosban,
Székelyudvarhelyen. Udvarhelyszék
virágzó mukedvelo néptáncmozgalma
jelentette az együttes kezdeti utánpótlás
forrását, elsosorban a Pipacsok Néptáncegyüttes.
Az eddigiek során a hivatásos
néptáncegyüttes a Székelyudvarhelyi
Muvelodési Ház tagozataként muködött, de
jelenleg folyamatban van, a mára már
szükségszeruvé vált,
önállósodás folyamata.
A néptáncmuhely rövid, de mozgalmas életét,
elsosorban az az idoszak jellemzi, amikor a vajdasági Csalóka
zenekar (1998-2001) muzsikált az együttesnél. A muhelyszeru
alkotómunka eredménye: a Táncos idok, Tragédia,
Százlábú kaland, Katonák, Együttélésben és
a Háromszék Táncegyüttessel közösen készített
Székely sorsképek nagymusorok. Musoraik az autentikus elsosorban
erdélyi néptánchagyományokra
támaszkodnak, és ezeket megfelelo igényességgel,
a színpadi követelményeknek is megfeleloen viszik színre.
Az együttes tagjai aktívan vesznek részt az erdélyi
magyar néptáncmozgalmunkban is. Mukedvelo együtteseknek,
valamint iskolákban, táncházakban, tánctáborokban
oktatnak-tanítnak néptáncot gyerekeknek és fiataloknak.
Igazgató és muvészeti vezeto:
László Csaba
Musoron: Együttélésben (tánckompozíció)
A
HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES
célkituzése az erdélyi népzene- és
néptánc-kultúra gyujtése,
megorzése és továbbadása,
muvészi értéku színpadi
bemutatása, olyan bemutatók és
eloadások létrehozása, amelyek
méltón képviselik az erdélyi
magyar néptáncmuvészetet.
Ugyanakkor szeretne hozzájárulni
az Erdélyben élo etnikumok népzenéjének és
néptáncmuvészetének
hiteles megismertetéséhez.
Az együttes évadonként új bemutatókkal jelentkezik és
arra törekszik, hogy repertoárja mindig új színekkel
gazdagodjék, mind a koreográfiák, mind az eloadások
szerkezete és dramaturgiája által, így folklórmusorok
mellett sikeresen próbálkozott táncszínházi
produkciók bemutatásával is.
A Háromszék Táncegyüttes 1990-ben alakult Sepsiszentgyörgyön.
1999-ig állami költségvetésbol muködo hivatásos
néptáncegyüttes, 1999-tol Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város
Tanácsa tartja fent.
Igazgató: Deák
Gyula
1.Bihari mulatság – koreográfus:
Juhász Zsolt
2.Kényes bánat – énekel:
Eross Judit
3.VerBUnk Bánat – koreográfus:
Ivácson László? zenei összeállítás:
Molnár Szabolcs? énekel: Eross
Judit
4.Dél-Alföldi táncok – koreográfus:
Makovinyi Tibor? Zenél a Háromszék
Táncegyüttes zenekara.
A
HARGITA NEMZETI SZÉKELY NÉPI EGYÜTTES
három évtizedes múltra tekint vissza,
hivatásosként tizennégy éve muködik.
Ez ido alatt az erdélyi néptáncélet
és kultúra szerves részévé
vált. Számos rendezvény, több sikeres
ausztriai, németországi, svédországi
és magyarországi turné, folklór- és
gyermekmusorok, valamint táncszínházas
produkciók fuzodnek nevéhez. Feladatának és
kötelességének tekinti, hogy ápolja,
továbbadja az erdélyi folklórt, feldolgozza
és bemutassa a térség táncait.
Helyzeténél fogva célját képezi az
egyetemes magyar népi értékek felkutatása,
megorzése és népszerusítése. Eddigi
eredményei, szakembereinek tehetsége,
közönségszolgáló eloadásainak
sikere, szakmai elismertsége, nemcsak határainkon
belül, hanem nemzetközi téren is visszhangot,
tiszteletet keltettek. Az együttes fenntartója
Csíkszereda Megyei Jogú Város
Önkormányzata.
Igazgató: András Mihály
1.Vajdaszentiványi táncok – koreográfus:
Gábos Endre
2.Gyímesi táncok – koreográfus:
Péter László
3.Öt legény tánca – koreográfus:
Tímár Sándor
4.Sóvidéki népdalok – énekel:
Gábos Endre
5.Nyárádmenti táncok – koreográfus:
Füzesi Albert
A MAROS
MUVÉSZEGYÜTTES elodje az 1956-ban
alakult Állami Székely Népi
Együttes 1957 május 31-én tartotta
Erdélyi Képek címu elso bemutató eloadását.
A több mint negyven éven át
megtett utat olyan eredmények jelzik, amelyekre
az ország bármely muvészeti
intézménye büszke lehet.
1990 júliusában az együttes átszervezodik,
a tánckar megfiatalodik és elkülönített
tevékenységu magyar és román
tagozat alakul.Ebben az idoszakban váltott
eloadásmódot a táncanyag
bemutatásában a magyar tagozat Lorincz Lajos koreográfus
vezetése alatt. A balettelemeket tartalmazó koreográfiákat
felváltotta a falvak táncanyagának megfelelo eutentikus
eloadásmódja és ezeknek a színpadra való vitele.
Ebben a szellemben készültek a következo musorok:
Egy más
világ kapujában, Sodrásban, Kalotaszeg.
Meghívott koreografusok: Sára Ferenc, Varga János, Juhász
Zsolt és Könczei Árpád.
A
Maros Muvészegyüttes magyar tagozatának
vezetoi: Könczei Árpád – muvészeti
vezeto
Moldován Horváth István – zenekarvezeto?
Füzesi Albert – tánckarvezeto
1.Marossárpataki táncok – koreográfus:
Varga János
2.Amikor a pásztor elvesztette juhait – zenekari
szám
3.Árus Ferenc emlékére – koreográfus:
Könczei Árpád
4.Magyarszováti népdalok – énekel:
Kásler Magda
5.Mezoségi mulatság – koreográfus:
Könczei Árpád
|