Dramaturgia: Zsidó Ferenc, Dimény Levente, László Csaba
Zene: Köllő Gergely és a Nagyvárad Táncegyüttes Zenekara
Munkatársak: Papp Zsuzsanna – ének, Barta Anikó – ének,
Brugós Sándor – tánc
Díszlet, jelmez: Dimény Levente, László Csaba
Koreográfia és rendezés: Dimény Levente, László Csaba
Hangosító: Albert Alpár
Világosító: Oláh Attila
Plakát és műsorfüzet: Fábián Zsombor
Az előadás népzene és néptánc
anyagai a Szászmeggyes melletti Balázstelkéről
és a Felső-Marosmenti
Gernyeszegről származnak.
Mára
nyilvánvalóvá vált, hogy a falusi és
városi ember agya nem egy srófra jár. Ami
fontos egyiknek, nem fontos az a másiknak, és
fordítva. Emiatt minden eszközt
megragadnak, hogy – formálisan is –
elhatárolódjanak egymástól,
nevetségessé
tegyék egymást. Erre a felismerésre
épül a commedia dell’arte hagyományait
követő táncjátékunk terve. A falusi és
városi ember közti világnézeti, erkölcsi
és életviteli különbségek groteszk,
ironikus, polgárpukkasztó helyzeteket
eredményeznek. Előadásunkban ezen helyzetek
energiáját akarjuk kiaknázni, a
tánc és színpadi mozgás nyelvére
lefordítani.
A
falusi és városi ember közt nem csak eltérő
helyzetükből, társadalmi
pozíciójukból fakad ellentét, hanem ez
lassan elvi kérdéssé válik. A városi
ember számára normális átlaghelyzetet a
falusi sok esetben rendkívülinek éli
meg, groteszk módon viselkedve - és természetesen
ez fordítva is érvényes, így
kölcsönösen nevetségesnek tűnnek egymás
szemében. Egy falusi ember látogatása
városon kaland, megmérettetés, amelyből
néha győztesen kerül ki, máskor csak
vergődik. Észjárása egészséges,
így néha sikerül megleckéztetni az
egészen
másfajta mederben, más logikai rendszer szerint
gondolkodó városit.
Zsidó
Ferenc
Talán
kissé utópista megállapítás lenne,
hogy a mai (esetleg
egykori) falusi életmód kizár
magából mindenféle visszásságot,
nevetségességet, korumpálhatóságot
vagy az ún. ''nyugati világ'' majmolását,
ezért
megpróbálunk hinni abban, hogy maradt még
ránk az őseinktől fikarcnyi
érzésemlékezet a becsületről,
tisztességről, családi
összetartozásról, tiszta
szerelemről, hősiességről, feltétlen
barátságról. Ezen jellemzőket
bányásszuk
elő DNS láncainkból, függetlenül attól,
hogy éppen ''falusi''-nak vagy
''városi''-nak neveznénk, éreznénk,
határoznánk meg magunkat. MMV-ben, erkölcsi
megnyilvánulásaiban e két fogalom amúgyis
annyira kezd összemosódni , hogy
lassan csak arról tudunk beszélni, hogy mi VOLT a
különbség.
Dimény
Levente
Megtörténhet,
hogy előadásunk egy-egy szereplőjében
ismerősére, netán önmagára ismer.
Szeretnénk megnyugtatni, hogy ez teljes
mértékben a véletlen, az esetlegesség műve.
Lesz, aki így is azonosulni tud
egy-egy szereplőnkkel, vagy ráismer benne valakire,
netalán közeli ismerősére,
főnökére, imádott zene vagy sport csillagára,
esetleg a polgármesterre, a
rendőrparancsnokra vagy más elöljáróra.
Megtörténhet, hogy együttérzést
tanúsít
főszereplőnk iránt… Szükségesnek tartjuk
figyelmeztetni, hogy ez a falusi
legény, akiről történetünk szól,
még eredeti és hamisítatlan.
Értékrendszere,
bár egyszerű, de végtelenül
egészséges, mivel van saját identitása. A
város
talán ennek hiányától szenved a legjobban.
Társadalma teljesen eklektikus, ma
ilyen, holnap olyan, vagyis kétszínű, esetleg
sokszínű, ugyanis utánzásra van
beállítva. Az utánzás
iránymutatója a nagyváros, ahol a pénz
diktálta moralitás
jegyében megszületik a követendő ideál
és a neki megfelelő idol. Így aztán a
kisváros utánozza a nagyvárost, megteremtve a
saját kisebb idoljait, a falu -
ez nem az a falu, ahonnan a főszereplőnk származik - pedig a
kisvárost. Az is
igaz, hogy manapság minden leegyszerűsödik.
Órák, percek kérdése, hogy az
imádott csillagjelölt, vagyis sztár
megjelenéséről értesüljünk, és
követendő
példaképpé tegyük, bárhol is
lennénk a nagyvilágban.
László
Csaba